udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
37
találat
lapozás: 1-30 | 31-37
Névmutató:
Jancsó Katalin
2006. szeptember 4.
Hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta évente megrendezett szakmai táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A két napos rendezvényen az írott és elektronikus, a közszolgálati és kereskedelmi média egyaránt képviselve volt, ahol kiosztották a MÚRE-díjakat. Az újságírók maguk jelölik e díjakra kollégáikat. A Tomcsányi-emlékdíjat Sajó Norbert pályakezdő rádiós kapta, a marosvásárhelyi Gaga Rádió műsorvezetője, a Sebesi Imre emlékdíjat pedig Rostás Péter István vehette át, 16 éves rádiós munkája elismeréséül. A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont díját Jancsó Katalin, a Brassói Lapok olvasószerkesztője kapta. A két legrangosabb elismerést, a MÚRE nívódíját írott sajtóban Bíró Béla publicista, elektronikus médiában pedig Schneider Tibor televíziós szerkesztő, a közszolgálati televízió munkatársa kapta. Idén a sajtónyelv volt az előadások, viták központi témája. Elsősorban az intézménynevek magyarra fordításával, idegen eredetű és jövevényszavakkal kapcsolatos hibákról, hiányosságokról volt szó. A tanácskozás végén az újságírók szakmai szervezete ajánlást szövegezett meg A magyar nyelv védelmében címmel, amelyben arra kéri a szerkesztőségekben dolgozó kollégákat, hogy fokozottan vigyázzanak a magyar nyelv tisztaságára. /F. I.: Kiosztották a MÚRE díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Ambrus Attila MÚRE-elnök A sajtó és a köznyelv címmel tartott bevezetője után Komoróczy György nyelvművelő a nyomtatott sajtó nyelvi hibáira irányította a figyelmet, majd Nagy Miklós Kund szerkesztő A közszereplők nyelvi hatásai című előadása következett. A nyelvi tisztaság mintapéldájaként Komoróczy a Krónikát említette. A továbbiakban Szól a rádió címmel Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió felelős szerkesztője a rádiós nyelvhasználatról tartott előadást. /Jánossy Alíz: MÚRE-közgyűlés: mellőzni az idegen szavakat. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./2008. november 5.
Új hetilap jelenik meg Székely Újság néven Kézdivásárhelyen, november 6-án. A magát közéleti hetilapként meghatározó új kiadványt a Pro Kézdi Egyesület adja ki. A lapigazgató Sántha Attila költő, író, aki egyben a kiadó egyesület elnöke. Sántha Attila elmondta: független, pártatlan hetilapot kívánnak szerkeszteni, amelyet sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt nem tud majd befolyásolni. Eddig Felső-Háromszék lakossága egyetlen regionális hetilapból, a 12. éve működő Székely Hírmondóból értesülhetett a vidéket érintő hírekről. A kezdetben 5000 példányban megjelenő Székely Újságot Felső-Háromszéken, valamint Orbaiszék és Sepsiszék egyes településein is terjesztenék. A Székely Újság felelős szerkesztője Zs. Ambrus Ágnes magyar szakos tanfelügyelő, szerkesztői Koszti Ildikó, Ferencz Éva, Jancsó Katalin és Salamon Balázs. A lap jogelődje a Kovács J. István által szerkesztett, az 1900-es évek elején megjelent, Kézdivásárhely történelmének leghosszasabb életű hasonló nevű hetilapja, amelyet néhány lelkes helybéli 1989 karácsonyán adott ki újra /1991. márciusáig jelent meg/, a rendszerváltás idején a mostani lapigazgató és felelős szerkesztő is részt vett annak szerkesztésében. /Bartos Lóránt: Új lap, hajlongás nélkül. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./ 2002 márciusában jelent meg a Székely Újság harmadik sorozata, melyből csak kilenc szám látott nyomdafestéket. /Iochom István: Újraindul a Székely Újság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./2009. december 25.
A kézdivásárhelyi múzeumban bemutatták Cserey Zoltán történész Önkormányzatiság és katonai hatalom Háromszéken a 18-19. században (Charta Kiadó) című könyvét. A Cserey Zoltán által vizsgált korszak a térség egyik legzivatarosabb történelmi időszaka. Kézdivásárhely volt a vizsgált időszak legfejlettebb mezővárosa, miközben a széki vezetés Sepsiszentgyörgyön volt. A két város között feszülő ellentétnek számos bizonyítéka már akkor tetten érhető volt. /Jancsó Katalin: Városaink kétszáz éves ellentéte. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 25./2011. január 13.
Átvehetők a tiszteletpéldányok
A Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét.
A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták.
A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos
Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. február 4.
Magyar vevőknek románul Háromszéken
Kovászna megye nagyáruházaiban jórészt semmibe veszik a lakosság túlnyomó többségét kitevő magyarság nyelvi jogait azáltal, hogy nem helyeznek ki magyar feliratokat, a máshonnan betelepített kasszásnők pedig nem beszélnek magyarul.
Úgy tűnik, nem lesz ez másként a hamarosan megnyíló kézdivásárhelyi Kaufland áruház esetében sem. Ugyan az áruház szórólapjai magyar nyelven is szólnak, a főbejárat fölé kitett eligazító táblák esetében már nem voltak ilyen következetesek, és csak román feliratokat (intrare, ieşire) függesztettek ki.
Mivel az építkezési engedélyeket a városháza adja ki, a városrendészeti iroda vezetőjétől, Kovács Gyöngyitől érdeklődtünk. Az építész elmondta, hogy ők engedélyezték ugyan az üzlet reklámtábláit, de a kapu fölötti felirat nem szerepelt az igénylésben. Miután felhívtuk a hivatal figyelmét az észlelt rendellenességre, ígéretet kaptunk, hogy felszólítják az áruház vezetőségét, javítja ki a hibát.
Csak halkan jegyezzük meg, hogy a vevők igényeire igazán adó üzletek (például a Selgros) még Kolozsváron, Aradon, Marosvásárhelyen is magyar feliratokkal csalogatják be a klienseket…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó. Erdély.ma2011. február 22.
Elrabolt gyerekkor
A túlkapásokat nem szabad elhallgatni
Beczásy István dálnoki földbirtokos 1995-ben adta ki Bekerített élet című önéletírását, amely a kollektivizálás egyik kordokumentuma. A 2007-ben 99 évesen elhunyt agrármérnökre, Dálnok díszpolgárára sokan emlékeznek még, mert az átélt meghurcoltatások ellenére utolsó éveiben is tele volt tervekkel, életigenléssel. Lánya, Tánya a viszszaszolgáltatott birtokon él. Kérésünkre megosztotta emlékeit gyerekkoráról, amelyet durván megtört a család dobrudzsai deportálása és a szülőktől távol töltött esztendők.
– Keveseknek adatik meg az, hogy egy ilyen szép uradalomban éljen.
– Sajnos, ezért a pazar birtokért nagyon megszenvedtünk, hiszen innen hurcolták el a családunkat 1949. március 2-án éjjel, egy szál ruhában. Ezután megkezdődött a fosztogatás, még az őseink holttesteit is kihajigálták a kertben lévő kriptából. Ha a halottaknak nem kegyelmeztek a kommunisták, az élőkre még annyit sem adtak. A testvérem tíz, én hatéves voltam, ezért őt sokkal jobban megviselte a helyzet. Másfél év sepsiszentgyörgyi kényszerlakhely után továbbvitték a családot Dobrudzsába.
– Mit kezdtek a gyerekekkel a munkatáborban?
– Barakkokban laktunk, az ottani orvos igazoló papírjainak a segítségével engem hazaküldtek Marosvásárhelyre, a nővéremet Brassóba. Három év után láthattam viszont a szüleimet, de amúgy a 14 év alatt csak a nyári vakációkban engedtek hozzájuk menni, ők nem hagyhatták el kényszerlakhelyüket. Aztán apámat koholt vádak alapján bezárták, és senki nem tudta, hogy életben van-e.
– Lényegében magukra hagyva nőttek fel.
– A testvéremmel Marosvásárhelyre kerültünk, közben férjhez mentünk. Szüleink, miután szabadultak, utánunk jöttek, de már késő volt, amit elveszítettünk, azt nem lehetett visszaszerezni. Felhányódtunk nélkülözésekkel és frusztrációkkal kísérve, de ennek ellenére nem csak mi, hanem mindazok, akik ezt hasonlóan végigszenvedték, talpra álltunk és megtaláltuk helyünket az életben.
– Hogyan dolgozták fel a történteket?
– Megalázó volt, és aki érzékenyebb, azt nagyon megviselte, ezért sokan nem beszélnek az átélt tapasztalatokról. Én nem hallgatom el, mert még élnek elegen a kommunizmus hóhérjai közül is, akiknek érdekük a feledés. Édesapám mindig mondta, hogy nem az 1990 előtti kommunistákra haragszik, mert akkor az volt a trendi, hanem a mostaniakra, akik demokráciáról szónokolnak, miközben ők irányítnak ma is, és akadályozzák az igazságot. Egy csomó múltbeli és jelenlegi visszaélést fel kellene göngyölíteni ahhoz, hogy tiszta lappal lehessen továbblépni.
Jancsó Katalin, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2012. november 14.
Egykori kulákok kártérítése
A Székely Hírmondóban többször is lehetett olvasni arról, hogy Kátai Zsuzsanna tanárnő tájékoztatókat tart a kuláktörvény alapján pótlékra jogosult személyeknek, akiket arra biztat, hogy harcolják ki jussukat.
– Tanárként miért foglalkozik jogi tanácsadással?
– 2009-ben a törvényszéken én képviseltem családomat a kuláküldöztetések miatt igényelhető kártérítési kérelemmel. Az illetékes hivatalok mintha a bolondját akarnák járatni ezekkel a sokat szenvedett emberekkel: az ügyintézést májusban kezdtem el, és csak következő évben kaptuk kézhez a döntést. Ez idő alatt több ügyvéddel tanácskoztam, minden információt beszereztem, mígnem rájöttem, hogy másokon is kell segítenem. Visszautasítás esetén sem kell feladni, perre kell menni.
– Milyen jogok járnak az egykori meghurcoltaknak?
– Az 1990/118-as, 2009. szeptember 23-án újraközölt törvény szerint a kérés benyújtásának időpontjától számítva minden üldöztetésben eltöltött évért havonta 100 vagy 200 lejt kap minden érintett, tehát az akkor még kiskorú gyermek is, aki egy háztartásban szenvedte végig a szülőkkel a kulákosítás borzalmait.
– Mi a helyzet a 2009/221-es törvénnyel, amely a kártérítést is előírja?
– 2009. június 11-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 221-es törvény, amely a politikai elítéltekről rendelkezik, és amely kártérítést szab meg ezek számára. Később az Alkotmánybíróság éppen a kártérítésre vonatkozó paragrafust alkotmányellenesnek minősítette, szerintem törvénytelenül. Ezért több ilyen ügy került már az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé.
– A pénzbeli juttatáson kívül még milyen jogok maradtak életben?
– Az 1990/118-as törvény alapján a kedvezményezettek jogosultak ingyen gyógyszerre és orvosi ellátásra, teljes adókedvezményre a helyi adók és illetékek terén (amelyről különben az önkormányzatok nem akarnak hallani, de ezt is el lehet érni kitartással). Ugyanakkor ingyenes telefonbérlet is megilleti őket, függetlenül a szolgáltatótól, 7 euróig, ingyen temetkezési hely, évente 12 utazási jegy két kísérővel, üdülési jegy egy évben egyszer, és mentesülnek a tévé- és rádióilleték fizetése alól is. A túlélő házastárs örökli e jogokat.
– Hogyan zajlik az ügyintézés?
– Össze kell gyűjteni minden bizonyító iratot, és igazolást kérni a megyei levéltártól, az illető polgármesteri hivataltól és a CNSAS-tól a kuláklistán való szereplésre és a kényszerlakhelyre vonatkozóan. Ez utóbbitól nem kell várni a választ, mert lehet, hogy csak a per folyamán érkezik meg, hanem két tanú közjegyző előtt tett vallomásával kiegészítve minden iratot be kell nyújtani minél hamarabb a Kovászna megyei munkaügy székhelyén a 1990/118-as törvény alapján működő bizottsághoz. Ez a bizottság sok iratcsomót visszadob, de több olyan esetet ismerek, hogy miután az áldozat perelt, megnyerte a kártérítést. Hosszas procedúrára kell felkészülni, de érdemes kitartani, mert az örökösöket is megilletik ezek a pénzösszegek.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó
Erdély.ma2014. február 26.
Illúziókat kergetünk?
– interjú Bárdi Nándor történésszel
Kézdivásárhelyen a Vigadó Akadémia első előadását követően beszélgettünk dr. Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával. Az Otthon és haza – tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéből című kötet szerzőjének előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy Erdély jelenlegi társadalmi helyzete nem választható el a történelmi tényektől és folyamatoktól. Még akkor sem, ha a hétköznapok megélése során alig jut idő ezek vizsgálatára.
– Gyakran túlértékeljük történelmi múltunkat, ám hosszú távon károsnak is bizonyulhat a torzító önszemlélet. Mi ennek a jelenségnek az oka?
– Alapkérdés, hogy mennyiben bírunk egy érvényes önszemlélettel, milyen valóságképletekben gondolkodunk, hogyan érzékeljük a politikai erőviszonyokat, arányokat. Be kell látni, hogy 1910-től már nem pusztán Budapesttől függött Erdély sorsa, hanem a Bukarest–Bécs–Budapest játszma része lett. De a meghatározó egy ennél fontosabb esemény: Magyarország elveszítette az első világháborút, minden Trianont magyarázó ok csak ez után következik. A romániai magyarság szempontjából így kulcskérdés, hogy ez a közösség egy politikai döntés és nem társadalomtörténeti folyamat révén jött létre, tehát egy kényszerkisebbség. Olyan kényszerközösség, amely 90 év alatt a nemzetállami kihívásokra folyamatosan válaszolva és a saját modernizációs törekvései révén regionális nemzetkisebbségi közösséggé vált. Ebben a folyamatban a két világháború közötti helyzet sajátossága, hogy a romániai magyarság Erdélyben akkor szociológiai értelemben nem volt kisebbség, hiszen a társadalmi, gazdasági, kulturális pozíciói jobbak voltak, mint az erdélyi átlag, s az erdélyi polgári életet a német, zsidó, magyar középosztályi kultúra határozta meg. Ez igazából az államszocializmus alatt, a ‘60-70-es években változott meg (Dél-Erdélyben már a ‘40-es évek végétől), de a magyar önszemléletben mégis jelen van ennek az emléke.
– Magyarországon is éltették az illúziókat?
– Igen, már a két világháború között nyilvánvaló vált a magyarországi politikai döntéshozók számára, hogy a Magyar Királyság határait az etnikai és nagypolitikai viszonyok miatt nem lehet visszaállítani, és csak etnikai alapú revízióra van lehetőség, tehát a magyarok lakta területek visszacsatolására. Ahhoz azonban nem volt egyetlen politikai erőnek sem mersze, hogy ezt világossá tegye a közvélemény előtt.
– Az autonómia eszméjével szemben nagyok az elvárások. Ezzel kapcsolatban mik a történelmi tapasztalatok?
– Már a húszas évektől folyamatosan azt hangsúlyozták egyes politikusok, hogy ezt nem „kívülről” kell várni, hanem „sorsunkat saját kezünkbe véve” kell kiharcolni. S ezt a helyi társadalom alulról építkező, demokratikus megszervezésével lehet elkezdeni. Az önigazgatás, a nemzetstratégia nem pusztán egy krédó. A romániai magyar kisebbség történetében öt olyan generációs csoport követte egymást, amely egyszerre szervezte a saját társadalmát, pozícionálta közösségét Bukarest és Budapest között, illetve a nemzetközi erőtérben.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),2014. június 10.
Polgári eszmék versei
B. Kovács András költőként is bemutatkozott
Kettős könyvbemutatót tartott szerda este a kézdivásárhelyi Vigadóban B. Kovács András újságíró, aki nyolc riportkötet után egyszerre két verskötetet tett le az asztalra Kolozsvári András néven.
A találkozó alkalmából a szerző a Fekete óda (1978–79-ből) és Szabad szavak megírásának körülményeiről beszélt. Kiderült, a Fekete óda tulajdonképpen az 1990-es rendszerváltás előtti, az íróasztalfióknak szánt verseket tartalmazza, míg a másik kötet a jelenkor életérzéseit tükrözi. Míg az első a totalitárius rendszerrel vitázó intellektus egyfajta belső ellenállásának tükre, a másik versei a polgári gondolkodásmód vallomásai. Mindkét kötetben a magyarságban gondolkodó értelmiségi útkeresése szólal meg a líra hangján.
A szerző versbetétekkel színezett életrajzi visszaemlékezésében olyan korszaktörténeti részletekre is kitért, amelyek a fiatalabb nemzedék számára immár kuriózumnak számítanak, de ezek megértése nélkül szegényebb lenne a verssorok mögül kiolvasható eszmei üzenet. Kolozsvári András kifejtette, késői megjelenésével már nem tartozik egyik költői csoportosuláshoz sem, lírája a polgári eszméket és értékeket kinyilatkoztató szubjektív vallomás.
Jancsó Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 11.
Fogadalmat tettek
42-en gyarapítják a csapatlétszámot
Vasárnap új tagokkal bővült a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat, a névadó szobra előtt 27 cserkész tett fogadalmat és 42 kiscserkész ígéretet. A múlt évben első ízben időzítették pünkösdre az eseményt, és eldöntötték, minden évben ezen a napon gyűlnek össze a különleges alkalomra.
A 210 fiatalt befogadó Gábor Áron Cserkészcsapatban a 42 újoncot négy rajba csoportosították, tudtuk meg Bíró Zsuzsanna csapatparancsnok-helyettestől. A fogadalomtételt megelőzően Nt. dr. Kerekes László cserkészparancsnok beszédében a cserkészélet szépségeiről és felelősségéről beszélt.
A 42 kiscserkészen kívül a táborverők korosztályából 27-en tettek fogadalmat, és kiállták az első próbatételt, különböző kérdésekre válaszolva. A középiskolások, vagyis a rover cserkészek közül hárman tettek fogadalmat, majd szürke nyakkendőt kaptak, de egy felnőtt cserkészt is ekkor avattak – ő a korosztályának megfelelően barna nyakkendőt hordhat ezután.
Jancsó Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 12.
Sylvester Lajosra emlékeztek
Plakettet idén, szobrot jövőre avatnak
A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban vasárnap számos érdeklődő jelenlétében avatták fel az intézmény falán elhelyezett, a névadót ábrázoló plakettet, majd munkásságáról is megemlékeztek.
A Vargha Mihály szobrászművész által készített plakett avatása előtt Bölöni Dávid polgármester nemcsak elöljáróként tartott rövid beszédet, hanem barátként is emlékezett „Szobor Lajira”, aki e melléknevét arról kapta, hogy a diktatúra alatt Háromszék-szerte számos emlékhely-állításnál bábáskodott. Ahogyan ő maga e ténykedésről vallotta: „a kisebbségi létben a jövőt nem tudnám elképzelni szimbólumok nélkül.”
Ezt követően bemutatták a Szobrainkkal szembenézve című kisfilmet, amelyben az ünnepelt Király Károly egykori megyevezetővel beszélget arról a korról, amelyben a kettős szerepvállalás volt az egyetlen járható út ahhoz, hogy Kovászna megye egyfajta erdélyi magyar kisebbségi modellé válhasson. Itt ugyanis a hatalom figyelő szeme ellenére magyar vonatkozású intézményeket hozhattak létre, szobrokat állíthattak elődeink tiszteletére.
Novák Zoltán történész a letűnt korszak tárgyilagos bemutatásával Sylvester Lajos munkásságának jelentőségét tette érthetőbbé. Váry O. Péter újságíró, Sylvester veje az újságíró, közíró közéleti szerepvállalásáról beszélt és arról, hogy 1989 után – visszavonulva a politikától – miként támogatta az utána jövő nemzedékek közéleti képviselőit. Ezt az ifjúságot felkaroló magatartást emelte ki a barátként emlékező Tamás Sándor megyetanácselnök is, elmondva, gyakran a publicistától merítettek erőt a mindennapi munkához. „De nemcsak a szobrok állítására, hanem a közösen kiadott könyvekre is jó érzés visszagondolni, mert ezek mérföldkövek, kordokumentumok az önismeretünkből. A közös anekdotázásokra is szívesen emlékezem, miközben nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb, a szoboravatás egyfajta térfoglalás is egyben” – fejtette ki az elöljáró, majd így folytatta:
„Nagy szükségünk van ilyen alkalmakra ma is, mert azok a folyamatok, amelyek a diktatúra ideje alatt mozgatták a közéletet, ha más formában is, de ma is érvényben vannak. Igaz, hogy ma már nem jön utánunk az a bizonyos „fekete kocsi”, mint annak idején az ellenzék megsemmisítésére, de a visszahúzó erők ugyanúgy léteznek, és ezekkel meg kell küzdeni. Ehhez ma is bátorság szükséges.”
Haszmann Pál a tőle megszokott veretes szavakkal ecsetelte Sylvester érdemeit, majd közölte a jelenlevőkkel, hogy régi szép szokás szerint szoborbizottságot hoznak létre, amely azon munkálkodik, hogy egy év múlva szobrot állítsanak a község híres szülöttének. Megjegyezte: az elképzelést a helyi és a megyei önkormányzat is támogatja.
Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke is megemlékezett Sylvesterről, akivel együtt adták ki a Kézdivásárhelyről elszármazott család sarjaként született Rákosi Viktor könyvét, a Hős fiúkat; ennek egy példányát a könyvtárnak adományozta. Ugyanakkor Ágoston József könyvtárigazgató megköszönte a magyarországi Szilágyi Lászlónak a felajánlott könyvadományt.
Jancsó Katalin2014. június 12.
Kettős könyvbemutató
Egymás megismerésének fontossága
Kedden a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában mutatta be két könyvét Gutai István paksi író. A szerzővel dr. Ambrus Ágnes tanárnő beszélgetett, az EB 37-51 és a Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/1945 című kötetekből dr. Szántó Bíborka olvasott fel részleteket.
A találkozón megtudtuk, Gutai István a paksi városi könyvtár egykori igazgatójaként hozta létre 21 évvel ezelőtt Cseresznyéspusztán a Határon Túli Magyar Középiskolások Táborát, ahol a kézdivásárhelyi diákok visszajáró vendégek. Az elkötelezett és valóságközeli irodalomról beszélgetve az író kifejtette, a személyes életből vett események, az elődök történeteinek továbbgondolása, a megélt élmények mind meghatározó szerepet játszottak az EB 37-51 szépirodalmi mű megszületésében, hiszen a szétszakított országrészek kisebbségi vagy többségi magyarjainak életét annyira megszabta a történelem, hogy annak irodalmi feldolgozása is közös élmény része.
A bácskai menekülésről szóló kötet dokumentumértékű beszélgetéseire utalva Gutai nemcsak a történelmi igazságok kitisztázásának, a szörnyűségek feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a jelenünk és jövőnk is csak akkor közös, ha a magyarok és a szomszédos népek megismerik egymás történelmét.
Jancsó Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 17.
Vissza a természethez
Fesztivállal ünnepelik az Ika vára helyreállítását
A hétvégén Vissza a természethez néven falunapnak is beillő fesztivált tartanak Alsócsernátonban az önkormányzat által felújított Ika vára alatt, a készülő ünnepről és egyéb időszerű munkálatokról beszélgettünk Bölöni Dáviddal, a község polgármesterével.
– Alsócsernáton az aszfaltozott útjával, vízhálózatával, szennyvízrendszerével, szépen rendbe tett könyvtárával mintafalunak tekinthető Háromszéken. A község többi településén milyen munkálatokra készülnek?
– Ikafalván és Albisban írunk ki két közbeszerzési árverést multifunkcionális közösségi házak elkészítésére. A jelenleg használatos helyiségek nincsenek olyan állapotban, hogy oda érdemes volna befektetni javítás céljából, ráadásul az a tervünk, hogy az új építményekben gyűléstermet, orvosi rendelőt és várótermet képezzünk ki. Ezenkívül a LEADER-programon keresztül négy közterületet szeretnénk parkosítani, Alsócsernátonban az ANL-s tömbházak környékén és a központban, egyet az országút melletti piacnál, valamint egyet Felsőcsernátonban, az óvoda melletti területen. Ugyancsak Felsőcsernátonban tervezünk felállítani egy modern hídmérleget a meglevő négy kisteljesítményű helyett, mert nagy igény mutatkozik rá.
– Az Ika vára többé már nem Csonkatorony, befejeződött a helyreállítása.
– A legsürgősebb munkálatot befejeztünk, befedtük a tornyot, hogy megvédjük a további romlástól. Már nagyon régóta tervezzük a vár azon részeinek a feltárását, amelyek nem láthatóak. A délkeleti oldalon pár éve kezdtük el az ásatásokat, és rájöttünk, sok minden másképpen van, mint eddig elképzeltük, olyan részletek kerültek felszínre, amelyeket Orbán Balázs sem láthatott már. Derzsi Sámuel vállalkozó és csoportja, valamint Bordi Zsigmond Loránd régész előbb az erősség környékét tárta fel, majd megerősítették a régi falmaradványok torony körüli részét, visszabontották a torony meggyengült falrészeit, aztán visszaépítették az eredeti formájára. Közben találtak egy olyan kancsót is, amelyhez hasonló a szakemberek szerint csak Buda váránál került elő eddig. Ezek olyan értékek, amelyek arra ösztönöznek, hogy amit az őseink ránk hagytak, azt megbecsüljük. Ezért igyekeztünk, hogy a helyi költségvetésből különítsünk el annyi pénzt, amivel az öregtornyot megmenthessük. Voltak viták a torony befedésének módjáról, mivel erről nem létezik korabeli dokumentum, de a végleges formát a szakértők a korabeli várakkal összevetve alakították ki. Örömmel nyugtázom, többen is megerősítettek véleményükkel, miszerint az új tető beillik a képbe, olyan mestermunka, amely joggal dicséri Varga Ernő vállalkozó és munkacsoportja teljesítményét. Ezzel hosszú időre biztosítottuk a torony további létezését.
Ha az őseink képesek voltak Felsőháromszék legnagyobb alapterületű várát megépíteni az akkori gazdasági, technikai feltételek mellett, akkor nekünk kötelességünk a folytatásról is gondoskodni. Tervezzük az északnyugati torony feltárását és a várfal 60-80 cm magasságban való kiemelését, valamint konzerválását is. Az eddig elvégzett munkát ünnepeljük a hétvégén.
– Merthogy a nyár nemcsak a munkáról szól, hanem a kikapcsolódásról is. Más rendezvényeket is szerveznek az idén?
– Augusztusban az egykori néptánctalálkozót szeretnénk visszahozni az Ika vára alá. De egyelőre beszéljünk a hétvégén zajló eseményről. Mivel az Ika várára nemcsak a helyiek büszkék, hiszen mondhatni egész Háromszék ékessége, ezért a Vissza a természethez nevet viselő fesztiválunkra meghívtuk a szélesebb közönséget is. Reméljük, ezzel az ünneppel hagyományt teremtünk: a háromszéki családoknak szeretnénk a legkisebbektől a legidősebbekig tartalmas, egész napos időtöltést biztosítani. Nem véletlen, hogy június 21-ére, a nyári napforduló napjára időzítettük az ünnepet. Tudjuk, ezen a napon az őseink, még a 19. század elején is, nagy napfordulós, úgynevezett Szent Iván-éji ünnepeket tartottak. Erről még Felsőcsernáton nagy szülöttje, Bod Péter is megemlékezik, egyik munkájában megemlíti: „(…) a tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak”. Mivel az Ika vára alatt a háborítatlan természeti környezet adott, többek közt az Erdélyi Konyha és a Boszorkánykonyha lapok szerkesztőivel közösen egy gasztronómiai vetélkedőt szervezünk, melynek témája az ehető vadnövények és gombákból készült ételek. Szerencsés egybeesés folytán a Háromszéki huszártoborzó is erre a napra esik, így annak több mint 150 résztvevőjét is meghívtuk a vár ünnepére, meg is vendégeljük őket a Török Zoltán tábori szakács által készülő huszárgulyással, majd műkedvelő csoportjaink előadását is megtekinthetik. De nemcsak rájuk és a vendégekre számítunk, hanem községünk apraját-nagyját is nagy szeretettel várjuk, hiszen családos napot tervezünk. A gyerekfoglalkozások, színpadi fellépések, természetismereti túrák, távcsöves csillagvizsgálás és sok más program mellett koncerteket hallgathatnak. Éjfélkor pedig az egészséget és életerőt biztosító régi szokással, a Szent Iván-éji tűz átugrásával zárjuk a napot.
Jancsó Katalin
10 órától főzőverseny: vadon termő, ehető növényekből és gombákból készült ételek. Ezenkívül: természetjárás: nyomkeresési, gomba-, rovar-, növényismereti túra a közeli erdőben szakemberek vezetésével. Játszóház az Ika Ifjúsági Egyesület, a Haszmann Pál Múzeum mellett működő Csernátoni Népfőiskola, a MÁRA Egyesület, a Csiporkázó Játszóház, a Székölykök-csapat, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata, a Zöld Nap Egyesület, a Nagy Mózes Líceum rajztagozatos diákjai és a kézdivásárhelyi EMI közreműködésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. szeptember 12.
A kicsi magyar világ kezdete
„Könny, sírás, zokogás és véget nem akaró éljen”
A második bécsi döntést követően 1940. szeptember 13-án vonult be a magyar hadsereg Kézdivásárhelyre. Egy évre rá Földi István tollából megjelenik egy visszaemlékezés a Budapesten kiadott, Székelyföld írásban és képekben című emlékkönyvben, amelyhez az előszót dr. Török Andor ügyvéd, Kézdivásárhely egykori polgármestere, ny. alispán, országgyűlési képviselő, a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-elnöke írta. Alább ebből idézünk.
„…Az utolsó román csapat szeptember 12-én délben Szentkatolna irányában hagyta el a várost. Csendben, szinte félve húzódtak vissza abból a városból, ahol huszonkét év alatt sem tudtak gyökeret verni, s ahol soha nem szerette, nem becsülte őket senki.
1940. szeptember 13-a örökre emlékezetes napja lesz Kézdivásárhelynek. Hajnalban már mindenki az utcán van. Minden házon nemzeti zászló, minden ember ruháján jelvény. Egymás után jönnek a társadalmi egyesületek, dalárda, céhek, és kilenc órakor a Rákóczi-induló hangjai mellett, foszlányokban szakadt régi zászlójával, rezes zenekarával az élen kivonult a tűzoltóság is, mint Vásárhely egyetlen katonai alakulata, amelyet 22 év alatt sem tudtak megbontani.
A nagy téren gyönyörű emelvény, körös-körül fehér karszalagos polgárőrök, kitüntetésekkel, díszelgő hősök, asszonyok, leányok, gyermekek ezrei várják a honvédeket. Eső szemez, hideg szél fúj, de senki se mozdul egy tapodtat sem. Délfelé jár az idő, amikor beszalad a diákok első hírhozó kerékpárosa, majd a lovas bandérium száguld utána, és a díszkapu alatt, Szentlélek irányából, a Kanta-utcában feltűnik az első magyar autó.
Egy őrnagy és egy százados jön elől, utánuk a harckocsik, páncélkocsik végelláthatatlan sora. Az I. magyar gyorsdandár. – Könny, sírás, zokogás és véget nem akaró éljen. Ebben olvadt fel két hosszú évtized minden szenvedése. (…)
A katonai közigazgatás alatt Brunner Mihály alezredes vezette a város ügyeit, és neki Vargha Béla dr. és Bándy István segédkezett polgári részről. A polgári közigazgatást K. Kováts István dr. mint kinevezett polgármester kezdte meg, és ezzel új élet kezdődött Kézdivásárhelyen, a magyar hűség, kitartás és honfiúi tűz eme nagyszerű végvárában, ahol mindig büszkék lehetnek a vargák arra, hogy soha, soha meg nem tántorodtak a magyar hitvallástól.”
Az előzmények
A kézdivásárhelyi állomásra 1919. január 19-én este érkezik meg az első román alakulat, és a védtelen városban megkezdődik a hatalomátvétel. Mivel a tanárok és a városvezetés java nem esküszik fel az új alkotmányra, munka nélkül maradnak, helyüket a konjunktúrát kihasználó, képzetlen, Óromániából érkezők foglalják el. A következő években a város kulturális, oktatásügyi, gazdasági ereje megtörik, elindul a Románia felé való kivándorlás, ott a magyar mesterembereket tárt karokkal várják. Nem csoda tehát, hogy az augusztus 30-i bécsi döntés hírére megbolydul a város, és szeptember 1-jén elhangzik a templomban 22 év után újból a magyar himnusz, a nők székely ruhát öltenek, az ifjak forrongnak, holott a városban még 3 ezer katona állomásozik.
Jancsó Katalin, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. szeptember 23.
Kelemen Dénes köszöntése
Nándorfehérvár–Trianon-emlékműavató
Vasárnap a Jancsó Benedek-emléknapokhoz kapcsolódva Trianon- és Nándorfehérvár-emlékoszlopokat avattak Gelencén, ezzel egy időben ezek alkotóját, Kelemen Dénes nyugalmazott tanítót is köszöntötték 70. születésnapja alkalmából.
A faluközpontbeli parkban felállított köztéri alkotás előtt Cseh József polgármester emlékplakettel és méltató szavakkal köszönte meg az ünnepeltnek a közösségért tett szolgálatát. Elmondta, a falu nyugalmazott tanítója kultúrigazgatóként, néptánc- és színjátszó csoport vezetőjeként, de ezermesterként is kiérdemelte a község tiszteletét, valamint ő hozta létre a Bodor György Közművelődési Egyesületet, a helyi hagyományőrző csapatot, a Reménység nyugdíjasklubot és az ő nevéhez fűződik a helyi faluturizmus elindítása is.
A méltatást követően a meghatódott Kelemen Dénes elmagyarázta az emlékoszlopokon látható jelképei által közvetített összefüggéseket: többek között elmondta, tudatosan véste fel kisbetűvel Trianon nevét az oszlopra, amely azért 2,82 méter magas, mivel Nagy-Magyarország területe 282 ezer m² volt, és éppen annyi mezőre osztotta, ahány felé szétszabdalták az országot.
Jancsó Katalin, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 1.
Száz év után
A borzalmas 20. század élő tanúi
Az idősek világnapja alkalmából alább két, ma is élő, a 100. évét már betöltött háborús veteránt mutatunk be, akik nemcsak ifjúként, hanem később sem hátráltak meg a sors elől. Bende Jenő 89 évesen könyvet írt, Lázár Imrének még ma is néha „csűrdöngölős” kedve kerekedik.
Bende Jenő áprilisban töltötte 101. életévét. Jelenleg menye és fia gondozzák kézdivásárhelyi otthonában, mivel ágyhoz kötötte az életkora. Mivel már nehezen kommunikál, helyette fia, Bende János mesélte el az öreg baka életét, aki 2002-ben könyvet is adott ki emlékeiről, Zord idők sodrában címmel; ezt „egy agronómus zaklatott életeként” ajánlotta az olvasó figyelmébe. A kötet nemcsak a 19. század elejéig visszanyúló családtörténet, hanem a múlt század agrár- és társadalomtörténetének helyi korképe is egyben. Amint fia, Bende János is megfogalmazta, édesapja éppen azokban a kollektivizálás előtti, zaklatott időkben irányította a megye mezőgazdaságát, amikor élet-halál harc dúlt a földek kisajátítása miatt.
Az Úz völgyében is harcolt
De ne vágjunk a történet elébe, a Zabolán született és sokáig ott élő, már kétgyerekes apát 1940-ben sorozták be a hadseregbe, hogy az orosz határig vigyék. Később hadnagyként megjárta az Úz völgyi poklot is, hogy az osztrák határig fedezzék a németek visszavonulását. Miután hazatért, folytatta a gazdálkodást, és a kialakulóban levő új rendszerben felkérték a megyei mezőgazdaság megszervezésére.
Miután „fokozódott az osztályharc”, 1950-ben ráfogták, hogy Zabolán a kollektivizálás ellen lázadást szított, és elvették a földjeit. Családostól 18 évre száműzték Dobrudzsába, ahol a Duna-csatornától emelték ki egy ottani kollektívbe, mert szakemberhiány volt. A megyésítés után hazatérhetett, nyugdíjazásáig a borosnyói tsz-t vezette. Utána még vagy 30 évet, ágyba kerüléséig Márkosfalván gazdálkodott.
Csűrdöngölős idők
Lázár Imre egy évvel fiatalabb, ő 1914-ben született, de korához viszonyítva még mindig jó egészségi állapotnak örvend. Így fogalmaz: „a Jóisten segítségével túléltem a 20. század borzalmait, többek között a négy év nyolc hónap szovjet hadifogságot is”.
Tizenketten voltak testvérek, de rajta kívül már csak egy él. Vargyasra nősült, ahol a fogságból való szabadulása után a kollektívben, majd a bányánál dolgozott. 42 évvel ezelőtt ment nyugdíjba, feleségét tíz éve veszítette el.
Életében mindig szerette a jó zenét, a mulatságot, súlyosabb betegség soha nem gyötörte. Amint fiától megtudtuk, édesapja, ha teheti, zenét hallgat a rádióban, pipázik, jön-megy, egy-egy szép nóta hallatán pedig a régi, „csűrdöngölős” időkre emlékezik. Hat gyermeke közül még négyen élnek, egy fiú és három lány; 13 unokája és 23 dédunokája van.
Jancsó Katalin, Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 30.
Magyar világ Kézdiszéken
„Büszke magyarságotokból hitet merítünk”
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében mutatták be Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, muzeológus új, „Büszke magyarságotokból hitet merítünk” – Magyar világ Kézdivásárhelyen és Kézdiszéken (1940–1944) /Tartoma Kiadó, Barót/ című kötetét. A kiadvány megjelenését Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta, és a kézdivásárhelyi múzeumban, valamint a Jazz Caféban vásárolható meg.
A helytörténeti vonatkozású ismeretanyagot tartalmazó kötet megszületésének körülményeiről tudni kell, hogy a szerző felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva ösztönzésére kezdte kutatni a témát. Babucs meglátásában a „kicsi magyar világról” szóló helyi emlékek a tényeken túlmenően többet jelentenek, mint a történészek megállapításai. Egyes szakemberek véleményével szemben, Babucs Zoltán úgy véli, az 1940–1944 közti időszaknak olyan kihatása is érzékelhető, amit adatokkal érzékeltetni lehetetlen, de tetten érhető a ma emberének magyarságtudatában. Szerinte a 22 év román elnyomást követően, a négy szabad esztendőnek köszönhetően éledhetett fel az anyaországhoz való kötődés érzelmi töltete, amelyből a székelység ma is táplálkozik, és amely megóvta őt a beolvadástól.
A csákós háború
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa a bemutató során, a magyar honvédség erdélyi bevonulásának körülményei mellett a kézdiszéki „magyar világ” további hadtörténeti mozzanatait is elemezte. Számos korabeli fotóval illusztrált előadásában elmondta, a „csákós háborúnak” nevezett hadiállapot békésebb időszakában több idő jutott a fényképezésre, így könyvének olvasói több száz képen keresztül is érzékelhetik a kor hangulatát. A kötet előszavában pedig így fogalmaz a szerző: „Különösképp a Székelyföld színmagyar tömbje tömegesen, könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszín zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái”.
Kétszer vonultak be
A szűkre szabott négy esztendő társadalomrajza mellett, a kötetben az előzmények és következmények összefoglalása is helyet kap. A Szent Korona országa legkeletibb városának korhangulatát az akkori sajtóból lehet igazán felmérni – magyarázta a kutató, így például a Székely Újság tudósításaiból olyan adatokra is napfény derül, amelyek a hivatalos iratokban nem szerepelnek.
Kevesek által ismert tény, hogy a bécsi döntést követően a magyar hadsereg katonái tulajdonképpen többször is bevonultak Kézdivásárhelyre. Első alkalommal 1940. szeptember 13-án, ám az eredetileg megszabott bevonulási ütemterv alapján aznap már el kellett érniük Zágonig és Sósmezőig is. Így a 2. gyorskocsizó dandár egységei a küldetés teljesítése után ismét visszatértek a városba ünnepelni, és egy hét múlva megérkeztek az irgalmatlan menetelésben elcsigázott gyalogosok is, az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, soraiban a szerző két anyai nagybátyjával, akiket hasonló lelkesedéssel fogadtak.
Hősök listája?
A kötet a további időszak katonai jelenlétét is taglalja. A város külön kérésére a 24. honvéd határvadász-zászlóaljat rendelik ide (1940. november 1-jén ünnepélyesen be is vonul), amelynek állományát kezdetben anyaországi katonák alkották, de 1940. december 1-jén az első székely újoncok is bevonultak, akik becsülettel helytálltak a későbbi harcok során.
A szerző külön érdeme, hogy közzéteszi a kézdiszéki katonák több mint ezer nevet tartalmazó veszteséglistáját is, településekre lebontva. A névsor böngészésekor azonban figyelembe kell venni, hogy jelentős az eltűntnek nyilvánítottak száma, ami azt valószínűsíti, hogy a visszavonulás során többen „leszakadtak” egységeiktől, s itthon maradtak családjaikat védelmezni. Ami viszont tulajdonképpen dezertálást jelent…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. november 13.
Az Olt folyó üzenete
Székelyföld mitikus helyei
Balla Ede Zsolt író, szakrálisföldrajz-kutató, az Oltáron az Olt és a Szent földünk rajza kötetek szerzője elsősorban Székelyföld szent helyeinek megismerésére törekszik, a táj és ember kapcsolata érdekli. Vizsgálja az adott fizikai környezetet, valamint az azt feltölt közösségek kulturális jellegzetességeit, az összefüggéseket nyelvészeti, régészeti, vallástörténeti, spirituális és más szempontok alapján is górcső alá veszi.
– Miként került kapcsolatba a szakrális földrajzzal?
– A magyar szerves kultúra világképével találkozva figyeltem fel a témára. Eleink rendtartó módon, környezetet kímélően és hittel éltek együtt a tájjal. Ha tudásukat jelenvalóvá tudnánk tenni, akkor nem ott tartanánk, ahol most vagyunk. Úgy érzem, a szakrális földrajz iránti érdeklődésem már gyerekkoromban kialakult, már akkor ráéreztem, hogy a szülőföldünk többet rejt, mint amennyit hétköznapi szinten látunk belőle. Ezt a többletet kerestem éveken keresztül, és végül sikerült az eget összekapcsolni a földdel. Rájöttem, hogy a szakrális helyek minden esetben magas üzeneteket hordozó szellemi mondanivalóval rendelkeznek.
– Miről szól ez a magasabb szint?
– A középpont üzenetét hordozza, ugyanis világunkban minden e pontok köré rendeződve létezik. Magyarul, amit középre helyezünk, akörül forog az életünk. Nem mindegy például, hogy településünk központjába templomot vagy bankot helyezünk, mert első esetben életünket a lelkiség, második esetben pedig a pénz világa fogja meghatározni. Ma már más szempontok szerint rendezzük be a tereinket, mint régen, és ugyanez érvényes a lelki dolgainkra is. Életvitelünkben – sajnos – az isteni szeretet egyre kevesebb jelentséggel bír. Pedig a valódi szentség arról az egységről szól, amely túlmutat a tér és idő korlátain, és amelyben az Én és az Atya egyek vagyunk. Ezért történelmi koroktól függetlenül a szent mindig a stabil viszonyítási pontot jelöli, melyet törekszünk elérni.
– Miért választotta éppen az Olt folyót tanulmánya tárgyául?
– A Kárpát-medence vízrajzát tekintve csupán két jelents folyónk viselkedése tér el a többitől. A Duna átfolyik a tájon, az Olt kifolyik belőle, mindegyik más „bent marad”. Az Olt folyó eme viselkedése, nevének szimbolikus mélységei és gyermekkori kötődésem játszott dönt szerepet a választásnál. Az Olt nevében is az oltást, az oltalmazást hordozza, amiben nyugalom, csillapító erő és a nemesítés szándéka jelenik meg. Az Olt számomra az élet vize!
– A kérdés adott: vajon mit üzen ő, a belőlünk, székelységből születő folyó? Miért kell(ett) kitörnie hazánkból?
– A Kárpát-medence szimbolikusan földanyánk medencéjével, vagyis Boldogasszony anyánk méhével azonos. Az Olt tehát a medencéjéből kiáradó éltet magzatvízzel azonosítható. Az élet vize mindenkié, nem lehet csupán egy nemzet kisajátított öröksége, ezért az Olt jelképesen felvállalja a külvilág „beoltását” is. Ez a román testvéreink felé való nyitást is jelentheti, előbb azonban önmagunkat kell megismernünk, hogy feléjük Igaz önvalónkat tudjuk sugározni.
Jancsó Katalin
(A 2015-ös Székely Kalendáriumban a kutató Székelyföld tizenkét mitikus helyét mutatja be olvasóinknak! A Székely Kalendárium megrendelhet a www.kalendarium.ro oldalon!)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. november 18.
„A végeken is megmaradni”
Beszélgetés Raffay Ernő történésszel –
Raffay Ernő történész nemcsak a székelység története iránti érzékenység, hanem Székelyföldről származó felmenői jogán is gyakori vendég Háromszéken. Hiába, hogy magyar állampolgárnak született, felnőtt fejjel megtanult románul is, hiszen az itteni magyarság múltját nem lehet tisztán látni a román nyelvű dokumentumok ismerete nélkül. Nemcsak múltunkról, jövőnk kilátásairól is faggattuk az ismert szakembert.
– Mit jelent önnek magánemberként Erdély, és ezen belül Székelyföld?
– Számomra Erdély többek közt azt is jelenti, hogy ötvenegy százalékban székely vagyok, mert őseim Csókfalváról költöztek ki Magyarországra, és vallom, hogy az ember származása meghatározza a gondolkodását.
– Különbséget tesz az anyaországi és erdélyi gondolkodásmód közt?
– 1948 óta olyan szellemi lepusztulás észlelhető Magyarországon a kommunizmus és a liberális eszmék miatt, amely például Háromszékre nem jellemző. Első alkalommal 45 éve jártam itt, de azóta évente többször jövök ide, ahol a fokozott nemzeti érzést átélhetem.
– Történészként is úgy tartja, hogy különböző irányzatok szabják meg a tudományág alakulását?
– Többféle történész létezik. Szegeden, a történelem szakon volt egy öreg, kommunista, zsidó származású, zseniális történészprofesszorom, Mérai Gyula akadémikus. Ő mondta, a történelem olyan tudomány, amelyik visszafelé mindig változik. A Kárpát-medencei történészek közt háromféle eszmetörténeti irány létezik: konzervatív, liberális és szocialista vagy kommunista. Az első szerint az ember a Jóisten kezében van és általa alakítja a történelmet; ezt az utóbbiak nem fogadják el. Ez is az oka, hogy Magyarországon jelenleg nagy küzdelem zajlik a tudományos intézetekben azzal a céllal, hogy a magyar nemzet történetét normálisan írják meg. Ez a törekvés nem mindegy, merre alakul a jövő nemzedékének szempontjából, Székelyföldtől Budapestig, hiszen ez megszabja a történelem oktatását is. Mert mint szaktudomány, a történelem ugyan nem igazán lényeges, de a nemzeti tudat formálásában nagy szerepe van, és ez közvetve kihat a társadalom egészére. Ma a liberális történelemtudat az egyén személyi szabadságát tekinti elsőnek, és nem teszi a hangsúlyt a kollektív gondolkodásra. Amikor Erdélyben tartózkodom, azt látom, hogy az együttes tudat, az istenhit meg a nemzeti gondolkodás hármassága itt még él.
– A magyar történelmi tudatban milyen helyet foglal el a székely történelem?
– Az összmagyarság jelenleg 10 országban él szétszórva. Ezért mindeniknek más történelmi tudata alakult ki, a helyi diktatúra vagy demokrácia létével vagy nemlétével összefüggésben. Ezért időszerű kérdés, hogy igazságos megoldást kell találni az együtt élő népek közt, és utána lehet beszélni a részletekről is. Visszatérve a kérdésre, a székelység múltjának minden korszaka tanulságos. Például a román történészeknek igazuk van, amikor azt emlegetik, hogy a 18. századtól számbelileg többségre jutottak Erdélyben, viszont mélyebbre kellene ásni, s elgondolkodni azon, hogy ez miként alakulhatott így.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. november 27.
Magyar–magyar dilemmák
Bárdi Nándor múlt és jelen kapcsolatáról
A kézdivásárhelyi Református Kollégiumban múlt pénteken elhangzott a Kós Károly Akadémia Alapítvány idei utolsó előadása Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa tolmácsolásában. A történész nemcsak az erdélyi magyarság kisebbségi múltját foglalta össze, hanem, a történelemből levonható következtetésekre alapozva, a jövőben rejlő lehetőségeket is elemezte, kihangsúlyozva, a járható utat a humánerőforrások fejlesztésében látja.
Az erdélyi magyarok sorsa 1918 után folyamatosan egy olyan politikai játszma keretei között zajlott, amelyben a bukaresti és a budapesti kormányzatok mellett az erdélyi román és az erdélyi magyar politikai elit is részt vett. Bárdi négy korszakot különített el, és ezeken belül felvázolta a pozíciókat, a kulcsproblémákat és a stratégiákat.
A legfontosabb töréspontként az 1944–1948 közötti időszakot mutatta be, amikor megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, eltűntek a zsidók és a németek, és az erdélyi kérdés a magyar–román viszonyra redukálódott. A magyarság csonka társadalommá vált, és a két világháború közti magyar kisebbségpolitikát a Románia magyarságpolitikáján belüli, vélt vagy valós egyéni érdekképviselet váltotta fel. Az előadó megállapítása szerint, míg a két világháború között az erdélyi magyarság szociológiai értelemben Erdélyben nem volt kisebbség (hiszen a nagyvárosi életben, az iparban, kultúrában, szolgáltatásokban meghatározó szerepet töltött be), addig az államszocializmusban az erdélyi városok homogenizálása, az erdélyi román falvak lakosságának városba költöztetése társadalmi, gazdasági értelemben is az államot meghatározó nemzetesítésnek alárendelt csoporttá vált.
Az előadás második része a kettős állampolgárság kérdéskörével foglalkozott, amit a magyarság, mint kisebbségi politikai közösség integrációjának (az autonómia megadásának) elutasítására és a magyar–magyar viszonyban kialakult transznacionális helyzetre vezetett vissza. Ez utóbbi lényege, hogy már a Székelyföldön is három generáció lényegében magyarországi médián szocializálódott.
Bárdi szerint a 2004-es népszavazás nem a külhoni magyarokról szólt (hanem Gyurcsány és Orbán harcáról, amelyben csak eszköz volt a nemzeti érdekek másként értelmezése), és lényegében a határon túli magyar ügyek mindig a magyar bel- és pártpolitika függvényében működtek.
Fontos fordulatként Magyarországnak a külhoni magyarokhoz való viszonya változását emelte ki, hiszen ha már állampolgárok, akkor a magyar/magyarországi politikai közösség részét képezik mint diaszpóra, és nem kell önálló politikai közösségként kezelni Budapest felől sem. Szakértői dilemmaként is ezt, illetve azt határozta meg, hogy a nemzeti reintegráció mennyiben pótolhatja a magyarországi politikai közösség, az ottani érdekkonszenzusok létrejöttét.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)